Általános iskolai tanulmányaimat Fehérgyarmaton, művészeti iskolában végeztem, majd gimnáziumi tanulmányaimat Nagykállóban, a Korányi Frigyes Gimnázium drámatagozatos diákjaként folytattam, ahol a színészi és énekesi pálya iránti érdeklődésemet és szeretetet az ottani évek alapozták és határozták meg.
2015-ben sikeres vizsgát tettem a Színház és Film Intézetben Klasszikus zenész- Magánénekes szakirányon és Színész I. szakon.
11 évig hegedültem, 6 évig zongoráztam, és nagyszerű énektanáraimnak hála klasszikus, pop és musicaléneklési technikákat sajátítottam el.
Szabadúszó színészként kezdetben a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Holdvilág Kamaraszínházban, a Globart társulatban, a Talán Teátrumban, a tatabányai Jászai Mari Színházban, valamint a Szatmárnémeti Északi Színház előadásaiban játszottam.
Jelenleg a PS Produkció Vámpírok bálja, Sakk és We Will Rock You előadásaiban, továbbá a Madách Színház társulatának tagjaként a Macskák, Jézus Krisztus Szupersztár, A Tizenötödik, Az Operaház Fantomja, Mary Poppins, Pretty Woman, Én József Attila, A Négyszögletű Kerek Erdő előadásokban játszom.
A rockzene iránti rajongásomat a Queen, Nickelback, Offspring, Green day, Red Hot Chili Peppers, Sonata Arctica, magyar zenei vonalon pedig a Republic, LGT és a Tankcsapda határozta meg.
A Terra Nullius zenekarral artista barátaim ajánlásának segítségével találkoztam, és zenei stílusuk egyből megragadta érdeklődésemet és tetszésemet a banda zenéje iránt.
Mindig is vágytam egy olyan rock zenekarra, amely ilyen stílust képvisel, ezért nagyon hálás vagyok, hogy lehetővé tették, hogy a csapat tagja legyek. Személyükben nagyszerű zenészeket ismertem meg mind emberileg, mind pedig szakmailag, akikkel immáron közösen dolgozunk a további kitűzött célokért és sikerekért, amire ez a zenekar hivatott.
Adatvédelmi tájékoztató Cookie tájékoztató Szerződési feltételek
© 2023 Terra Nullius – Minden jog fenntartva